Helen Parkhurst (1886-1973) gyermek és fiatalkori éveit Durandban, Wisconsinban, egy kisvárosban töltötte. Annak ellenére, hogy liberális szülői házban, vidéki kisvárosban nőtt fel, diákként – ahogyan ma mondanánk – viselkedési zavarokkal küzdött. Az iskolai intellektuális „alultápláltsága” miatt szenvedett. Komoly problémákat okozott neki, a tanórákon a csendben ülés és az elviselhetetlen unalom.

Helen Parkhurst a tanári pályát választotta. Már tizennyolc évesen 40 diákot tanított egy egyosztályos elemi iskolában. Saját bevallása szerint már akkor a jelenlegi Dalton-terv főbb vonalai alapján oktatott. A vegyes korosztályú csoportban a gyermekek írásban kapták meg munkájukhoz az utasításokat, a tantárgyaknak megfelelő munkahelyen dolgozhattak, és sok szabadságot kaptak.

A tanteremben a fix asztalokat könnyen mozgathatóra cserélték ki, és a különböző tantárgyaknak megfelelően saját területeket alakítottak ki, az úgynevezett „subject corners“-eket, a szaksarkokat, a diákok szabadon mozoghattak a teremben. Minden diák írásbeli utasításokat kapott (assignments/penzumok), amiket a gyerekeknek egy bizonyos időn belül önállóan kellett feldolgozni. Az idősebb diákok „mentorok“ és „monitorok“ is voltak a kisebbek számára. Az együttműködés minden válfaja megengedett volt. Parkhurst a tanítási idő alatt, állítólag a szomszédos irodájában tartózkodott, ahol előkészült, javított vagy kisebb csoportokat oktatott. A penzumok teljesítéséért, a rendért és a fegyele­mért a diákok tartoztak felelősséggel.

A tanév után Helen Parkhurst két évre megszakította tanári pályáját, hogy tanulhasson, majd újra általános iskolában tanított, közben felügyelőként ténykedett a tanárképzésben. További próbálkozások után továbbfejlesztette az időközben „Laboratory Plan“-nak elnevezett iskola­kísérletét. Többosztályos iskolákban szaktantermeket (laboratories) rendeztek be, amiben a diákokra szaktanárok „felügyeltek.“

Pedagógiai alapkoncepciója abból állt, hogy a felelősséget (részben) a diákoknak delegálta, és mint egy családban – az idősebbeket bevonta a fiatalabbakkal való foglalkozásba. A tanulókat megbízta az „open lab“-időkre (szabad laboratóriumi idő) saját munkatervük összeállításával, és megadta nekik a lehetőséget arra, hogy a rendelkezésre álló munkaidőt saját egyéni tanulási szokásaik szerint osszák be.

1913-ban Parkhurst a Stevens Point-i „Teachers’College“ –ban az általános iskolai didaktika részleg igazgatója lett, de rövid idővel később feladta ezt a kecsegtető karrierlehetőséget, mert Olaszországban részt vett egy Maria Montessori-féle továbbképzésen.

Montessori felismerte tehetségét és kinevezte amerikai helyettesének. Parkhurstnek sokféle dolga volt: tanárképzés, új iskolák alapítása, anyagi háttér biztosítása, a Montessori-féle társaság több rivalizáló csoportja versengésének megakadályozása, valamint a Montessori tovább­képzések és segédanyagok előállításának Montessori-jogvédelmének fenntartása. Mivel Park­hurst ezt a munkát nem tudta maradéktalanul ellátni ezért két év múlva véget vetett a közös munkának.

New Yorkban a Montessori-féle bemutató iskolát Parkhurst a Watervillben elkezdett saját pedagógiai koncepciója szerint vezette tovább. 1919-ben alapította meg felső tagozatát, a „Gyermekek egyetemét“ New Yorkban (1942-től ezt az iskolát „New-York-i Dalton Iskolaként ismerjük), ahol a gyerekek korlátok nélkül a Dalton-terv szerint dolgoztak. Ez egész napos iskola volt. Parkhurst tervét a 9-10 éves gyermekeknél vezették be az „Elemi iskolában”, naponta 9.30 -12.00 óráig tartó „laboratóriumi idővel“ - azaz Dalton-órákkal.

Parkhurst sok más iskolát is támogatott szakmailag a „Laboratory-Plan“ azaz a mai Dalton-terv bevezetésében. 1920-ban a „Laboratory-Plan“ -t a Dalton városi “Public High School“-ban felfedezték a felső tagozat számára s attól kezdve Dalton-tervnek hívták.

Egy év múlva Ang­liában már „daltonizált“ iskolák léteztek, és ettől kezdve a Dalton-koncepció gyorsan terjedt nemzetközi szinten is. Minden kontinensen voltak iskolák, amelyek a Dalton-terv szerint dolgoztak. Hogy szám szerint mennyi, azt sajnos, a hiányzó adatok miatt nem tudjuk pontosan.

Kevés irodalom maradt hátra; leszámítva fő művét, az „Education on the Dalton plan“ (1922) mely „A Dalton-terv“ címmel 1982-ben a Tankönyvkiadónál magyarul is megjelent. Ezen kívül Parkhurst kevés művet publikált, valószínűleg ez is oka volt annak, hogy a húszas- harmincas években a Dalton-terv egy időre feledésbe merült. Amikor 23 év után 1942-ben Parkhurst a New York-i Dalton-iskola vezetését visszavette, Hollandia kivételével sehol sem működött Dalton-iskola.

Ennek ellenére a nyugati országokban ma is jelen van szellemisége, sok iskolában pld. Angliában folyik az általa előtérbe helyezett individualizált tanítás. Az önálló kooperatív tanulási mód ma gyakorlatilag minden nyugati államban tantervi előírás, meg is valósul. Susanne Popp 1995-ben „A Dalton-terv elmélete és gyakorlata“ című disszertációjával teremtette meg német nyelvterületen a Dalton-terv újjászületésének feltételét. Parkhurst fő művének német nyelvre történő fordítására, valamint újabb szakirodalom megjelenésére továbbra is várni kell német nyelvterületen.